WTCC: Michelisz, Ficza és Nagy - Három magyar pilótával indul a szezon

FELVEZETŐ KÖR

Kedden pont került Michelisz Norbert a Honda gyári csapatához való szerződése utáni várakozás végére: a Zengő Motorsport bejelentette, két ifjú, magyar tehetséggel, Ficza Ferenccel és Nagy Dániellel vágnak neki a Túraautó-világbajnokság 2016-os küzdelmeinek! Mire lesznek képesek a fiatalok? Lopez harmadszorra is dominálni fog? Vagy esetleg Michelisz vagy valaki más képes lesz legyőzni az argentint? 

MAGYAROK

Már az is szenzációként hatott, hogy a magyar csapat két autóval szerepelt a WTCC március elején kiadott nevezési listáján, ám ekkor még a pilóták kilétéről csak találgatni tudott a közvélemény. A napokban került sor a bejelentésre, miszerint a Túraautó-Európa-bajnokságon 2012 óta időnként már feltűnő, tavaly a Hungaroringen győzelmet is arató 19 éves Ficza Ferenc, és a tavaly életre hívott TCR bajnokságban már bemutatkozó, élete első versenyhétvégéjének időmérőjén harmadik időt autózó, a vízilabda-válogatott Nagy Viktor öccse, a 17 éves Nagy Dániel vezeti Zengőék két Hondáját. Az, hogy Zengő Zoltán csapatfőnök hogy volt képes csodák csodájára 2012 után újra két autóval nevezni a világbajnokságra, szinte hihetetlen, de mindezek fényében kell az elvárásainkat is "kalibrálni" az idei szezon előtt. Nem szabad magasra tennünk a lécet a nemzetközi porondon azért még rutintalan versenyzőknek, pláne, hogy a csapat nem tudta megvásárolni az idei fejlesztéseket azok magas árai miatt. Egy biztos: a Michelisz Norbiért és a Zengő Motorsportért évek óta rajongók minden eddiginél nagyobb hangzavart fognak csapni a Hungaroringen április 24-én megrendezendő versenyek során.

Michelisz Norbertet senkinek nem kell bemutatnunk, a két privát világbajnoki címmel rendelkező versenyzőnknek már igencsak kijárt egy gyári szerződés, a kérdés már csak az volt, mikor üresedik meg egy hely számára. Gabriele Tarquini Ladához igazolásával eljött az idő, így idén mindenki Norbija már a Honda gyári csapatánál versenyez majd Tiago Monteiro és Rob Huff oldalán. Óriási esélyt kap a hímesházi pilóta, mindennél nagyobb esélye lesz elhódítania a világbajnoki címet, elegendő alkatrész híján már nem kell úgy óvnia a technikát, mint évekig tette azt privátként, és természetesen a legújabb fejlesztések is rendelkezésére fognak állni, a tehetségét pedig senki sem kérdőjelezi meg - nem mindenki kap gyári szerződést csak úgy.

AZ ELLENFELEK

Esély lehet Michelisz számára, hogy a sportágba két éve megérkező, és azóta Lopez révén két egyéni és két konstruktőri címet is begyűjtő Citroen tavaly év végén bejelentette, gyári szinten kivonul a sportágból 2017-től. Az eddigi négy helyett már csak két autót indító franciák feltehetőleg idén is lépéselőnyben lesznek, ám nagy fejlesztéseket valószínűleg már nem hoznak, így kérdéses, hogy az argentin képes lesz-e megszerezni harmadik világbajnoki címét. Lopez annak ellenére is domináns teljesítményt nyújtott az elmúlt két évben, hogy a franciák Loebbel és Mullerrel tervezték learatni a sikereket. Sorsdöntő év elé néz idén mind Muller, mind Lopez: ha francia idén sem tudja legyőzni csapattársát, könnyen visszavonulhat, míg az argentinnak helyet kell találnia magának a következő évre. A gyári csapat kivonulásától függetlenül lesz még Citroen a mezőnyben, a csapattól távozó, kilencszeres rali-világbajnok, Sebastien Loeb saját csapata három autót indít idén.

Nem tudni, mire lehet számítani a Ladától, a Rob Huffal helyet cserélő Tarquinivel, a Citroen gyári szerződéséről lecsúszó Hugo Valentével, és a maradó Nicky Catsburggal induló csapat évek óta nem tudja átlépni saját árnyékát, az eddig csak két futamgyőzelmet szerző orosz márkánál azonban úgy tűnik türelmesek a projektükkel kapcsolatban, és talán a tapasztalattal és fiatalos lendülettel felfrissített pilótafelállással új lendületet kapnak. Van egy visszatérő márkánk is idén: a legutóbb 2011-ben Robert Dahlgrennel már próbálkozó Volvo idén gyári támogatással indít két autót, ám hogy mire lesznek képesek, még kérdéses ám optimizmusban nincs hiány: pilótájuk, Fredrik Ekblom szerint meglepetést szerezhetnek idén, és ha abból indulunk ki, hogy a már említett Citroen is új belépőként tudta felülmúlni a mezőnyt, nem lennénk meglepve, ha győzelmekért harcolnának a svédek.

GYÁRTÓK NEVEZÉSI LISTÁJA

CSAPAT

AUTÓ

VERSENYŐ

Citroen Citroen C-Elysee WTCC Jose Maria Lopez
Citroen Citroen C-Elysee WTCC Yvan Muller
Honda Honda Civic WTCC Michelisz Norbert
Honda Honda Civic WTCC Rob Huff
Honda Honda Civic WTCC Tiago Monteiro
Lada Lada Vesta WTCC Gabriele Tarquini
Lada Lada Vesta WTCC Hugo Valente
Lada Lada Vesta WTCC Nick Catsburg
Volvo Volvo S60 Fredrik Ekblom
Volvo Volvo S60 Thed Björk

 

PRIVÁTOK NEVEZÉSI LISTÁJA

CSAPAT

AUTÓ

VERSENYZŐ

Sebastien Loeb Racing Citroen C-Elysee WTCC Tom Chilton
Sebastien Loeb Racing Citroen C-Elysee WTCC Gregoire Demoustier
Sebastien Loeb Racing Citroen C-Elysee WTCC Mehdi Bennani
Zengő Motorsport Honda Civic WTCC Ficza Ferenc
Zengő Motorsport Honda Civic WTCC Nagy Dániel
NIKA Racing Chevrolet RML Cruze
John Bryant-Meisner
ROAL Motorsport Chevrolet RML Cruze Tom Coronel
Campos Racing Chevrolet RML Cruze John Filippi
Campos Racing Chevrolet RML Cruze ?
Münnich Motorsport Chevrolet RML Cruze René Münnich

 

VERSENYNAPTÁR

A helyszínek tekintetében nincs változás az idei versenynaptárban, idén is ugyanarra a tizenkét pályára látogat a mezőny, mint tavaly, egyedüli változás a sorrendben van, idén a franciaországi Paul Ricard aszfaltcsíkján kezdi a mezőny az évet. 2016-ban is lesz verseny a legendás Nordschleifén, a Hungaroringre pedig április 22-24-én látogatnak Micheliszék.

április 3. Franciaország
április 17. Szlovákia
április 24. Magyarország
május 8.  Marokkó
május 28. Németország
június 12. Oroszország
június 26. Portugália
augusztus 7. Argentína
szeptember 4. Japán
szeptember 25. Kína
november 6. Thaiföld
november 25. Katar

 

VÁLTOZÁSOK

A futamhétvégék lebonyolításában viszont lesznek változások: a kvalifikációhoz nem nyúltak hozzá, csakúgy min tavaly, idén is három szakaszból áll majd, a Q2-re tizenketten maradnak, míg a Q3-ra öten. Ezen utolsó szakaszban pedig mind az öt versenyző egyenként fut egyetlen gyors kört. Az újdonság csak ezután jön, az idei évtől ugyanis bevezetik a MAC3 névre keresztelt időfutamot, amelyet mindig a Q3 után rendeznek meg. A már a kerékpársportból is ismert formula alapján a gyártók három autóval indulhatnak a MAC3-on, az itt szerzett pontok pedig csak a konstruktőri pontversenybe számítanak bele.

Változás történt még a súlykompenzációban is, az eddigi +60 kg helyett idén már 80 kg-ot kapnak a leggyorsabbak. Újítás az is, hogy idéntől máshogy osztják ki a pluszsúlyokat: eddig az, aki 3 tizeden belül teljesített a legjobbhoz képest az időmérőkön és a versenyeken, ugyanannyi ballasztot kapott, mint ellenfele. Mostantól azonban minden egyes tized lemaradással 10 kilóval könnyebben szállhatnak harcba az üldözők. A hétvégén, Franciaországban, majd két héttel később Szlovákiában a Citroenek indulnak +80 kg-mal.

Megcserélik a futamok sorrendjét is: az eddigi fordított rajtrácsosat, ami eddig a második verseny volt, 2016-tól nyitóversenynek fogják hívni, így értelemszerűen mostantól előbb rendezik meg, mint az úgy nevezett főversenyt, ami pár körrel hosszabb lesz, és az időmérőn elért valós eredmények alapján rajtolnak el. Ez teljesen más felfogást fog követelni a pilótáktól, hisz például a pole pozíciót szerző versenyzőnek az első futamon kell felküzdenie magát, úgy, hogy közben a technikára is figyelnie kell. Ez mindenképpen nagyobb kockázattal jár a legjobbak számára, de izgalmasabb világbajnokságot eredményezhet a nézőknek. Sokan úgy vélekednek, hogy a főversenyen több pontot kéne osztani a pilóták között, hisz itt mutatkozik meg a valós erősorrend, ám eddig nincsenek hírek a változással kapcsolatban.

Mi mindenesetre már nagyon várjuk a hétvégét, hogy szurkolhassunk a franciák után a második legnépesebb nemzetnek a WTCC 2016-os szeonjában: Hajrá Magyarok!

 

(Fotók: formula.hu, motorsport.v10.pl, hosszabitas.hu)